Aranymedál

(aranymedál)

Most menj ki.
A nagybátyám elvette tőlem a pálinkásüveget meg a poharakat és a fejével az ajtó felé bökött. A cigány vigyorgott. Már ihattak valahol, a nagybátyám hangjának a mélyén már ott cuppogott az alkohol, ha valaki ingoványra téved, akkor hall a lába alól ilyeneket, de mit keres itt a kalmárcigány?
Nem hallod? Eriggy.
Az én nevem nem menjki. A nyitott ajtón át kivonultam a nyárikonyhából, jó messzire vonultam, talpam csattogott a porban, aztán egy kerülővel visszajutottam az ablak alá. A Pityunak úgysincs énelőttem titka.
Arról lenne szó, hallottam a nagybátyám köhécselését, poharak koccantak, hogy mégis eladnám a medált. Nem kell, a cigány mintha a fejét rázta vagy forgatta volna, hangja el-elhalkult, mondom, hogy most már nem kell, Pityu.
Micsoda?, szökkent nagyot a szívem, a forró nyárban is libabőrös lettem, a medált árulja a nagybátyám? Az aranymedált? Nézd csak, hajtogatott szét tizedik születésnapomon egy gyanúsan kemény, zöld zsebkendőt, amit a szekrény háta mögül kotort elő, a hangja akkor is cuppogott, de akkor még ritkábban tévedt el az ingoványon, látod? Ez egy arany tízkoronás.
Hogyhogy nem kell? csapott az asztalra a nagybátyám, mi az, hogy nem kell? A múltkor még te akartad megvenni. Az akkor volt, mondta a cigány. Majdhogynem könyörögtél, könyörgött a nagybátyám. A cigány fejhangon fölröhögött. Az akkor volt, Pityu.
A petróleumlámpa fényében a taknyos zsebkendőn mélysárga pénzdarab feküdt. 1910, silabizáltam ki az évszámot egy hetyke alak talpa alatt, FERENCZ JÓZSEF IKACSÉS MHSDOAPKIR, a láng imbolygott a Pityu nehéz lélegzetétől, ez mit jelent?, nem tudom, mondta, fordítsd meg, ilyen volt a címerünk, nekünk? volt címerünk?, az országnak, te, a fejem varas volt a barackjaitól, és minek mutattad ezt meg nekem?, bőgtem.
Pénz kéne, nyögte a nagybátyám, tudtam, hogy a Katihoz készül, akit háromszor vett feleségül, aki négyszer hagyta el, a fiamnak születésnapja lesz. Nem hallottam a kalmárcigány válaszát, talán nem is mondott semmit, csúsztam le a vályogfal tövébe, összeszorított szemhéjamon átégett a nap, két angyal tartotta kétfelől, tetején egy kereszt dőlt ferdén balra.
Ezt soha nem adjuk el, hadarta a nagybátyám, ezt soha, a petróleumlámpa lángja úgy játszott szemében, mintha arany medál lett volna, ezt beolvasztották a második világháborúban, pár darab van csak belőle, sokat ér?, rebegtem, rengeteget, ordította a nagybátyám, mindent, többet ér, mint ez a ház, mint bármi, a cigány a múltkor egy vagyont kínált érte, de nem adtam, ez a tied lesz, csak a tied, a medálon a címert két angyal tartotta kétfelől, tetején egy kereszt dőlt ferdén balra.
A kalmárcigány volt a falu orgazdája. Gondolom, több falué is. Ha valaki valamit el akart adni, hozzá fordult, s ha venni akart, akkor is. A nagybátyámmal nemigen álltak szóba, aranyat meg ki venne tőle? De miért nem, tértem magamhoz a nagybátyám hangjától vagy a kupicák koccanásától, nézd meg, ez ugyanaz a pénz. Megörültem, nem veszi meg? Talán tudja, hogy a Pityu nekem ígérte?
Egészségedre, harákolt a cigány, nemrég jártam a városban. Biciklit ígértem a fiamnak, mondta a nagybátyám. Elmentem egy numizmatikushoz, folytatta a cigány, hogy mennyit ér egy ilyen érme. Te mondtad, hogy sokat, a Pityu már vádolt, csak azt nem tudtam, fejezte be a kalmárcigány, hogy mivel ilyen sokat ért valamikor, hamisítják. Meg se lehet különböztetni őket. Annyi aranymedál van már, mint a nyű.
Elosontam az ablak alól, aztán egy kerülővel megindultam az ajtó felé. Meztelen talpam csattogott a porban, ha el akar zavarni, időben megtehesse, de a nagybátyám az asztalnál ült, lehorgasztott fejjel, szeme üres volt, dehogy aranymedál, mintha a nap ment volna le benne, a cigány szemben ült vele, részvétlenül nézte, s a pálinkáspoharak között egy tócsában ott feküdt a tízkoronás.
De büdös kancigány szag van itt, kiáltottam s rábandzsítottam a kalmárcigányra. Netene, vigyázz, a nagybátyám szemébe végre élet költözött, mit mondtál, a hangja megindult hazafelé az ingoványon át, kinek mondtad, hogy vigyázz?! Neked mondta, Pityu, sivalkodtam, a nagybátyám fölállt, te!, ordította, iszod a pálinkámat? A házamban? És ezt teszed velem? De hát, már állt a kalmárcigány is, ez a rohadt kölök, mit mondtál?!, és már ütött is a nagybátyám.
Az orgazdák erős emberek, állapítottam meg és megfogadtam, ha megnövök, én nem kezdek ki orgazdákkal. Az asztal fölborult, a székek összetörtek és a pálinkáspoharak szilánkjai még az én talpamat is megvagdosták. A nagybátyámról leszakadt az ing, s bár a kalmárcigány is sántítva menekült el végül, azért ezt kevesen érték volna el a nagybátyámnál.
Hol van a medál?, a nagybátyám négykézláb állt a padlón, amikor visszatértem hozzá, mert úgy éreztem, néhány nagyobb kő segít a kalmárcigánynak, hogy elfelejtse a sántikálást, hol van a medál? Tűvé tettük az egész konyhát, most már a tenyerünkben is üvegszilánkok voltak, te tetted el?, kérdezte végül, de valahogy nagyon békésen, nem, Pityu, elsőre el is hitte, talán mert tényleg így volt, néha az igazság is hihető, leült a lépcsőre, rágyújtott, tényleg olyan értékes volt, telepedtem mellé, a legértékesebb, amim valaha volt, a papától kaptam és neked akartam adni, talán azért, a cigány nem vihette el?, kérdeztem reménykedve, nem, rázta a fejét, a maga becsülete neki is megvan, adsz egy cigit?, vállat vont, odadobta, ha teljes erőből összeszorítod a szemed, és hanyattfekszel, igen?, fordult felém a nagybátyám, és a nap is süt és feléje fordítod az arcodat, igen?, bólintott, akkor látni lehet azt a medált. A feliratot is?, suttogta a nagybátyám. Azt nem. És az angyalokat? A ferde keresztet? Azt még talán.
Te láttad?, kérdezte nagyvártatva, de nem kellett válaszolnom neki. Csak néztem, hogy teljes erejéből összeszorítja a szemét, hogy már vörösek a szemhéjai, s otthagytam, hogy ne kelljen látnom sírni.

Vissza
Érdekes oldalak:

Divatportál.hu: divat, divathírek, modellek

Kisjáték.hu: játék, online játékok, ingyenes játékok