Hetedhét

(hetedhét)

Nem megy, nem sikerül, nem tudom.
Nagybátyám tenyerébe temette az arcát. Az előbb a pálinkásbutykost is úgy nézte, mintha erőt kéne gyűjtenie ahhoz, hogy meghúzza. Pedig az ő ereje éppen hogy a pálinkásbutykosban kotyogott, csodalámpa helyett egy butykosban. Szellem azért előfordulhatott benne, mert a Pityu reggel még vörös és bedagadt szeme a butykos háromszori kézbevétele után csodálatosan kitisztult, krákogása értelmes beszéddé alakult és addigi imbolygó mozgása is megváltozott.
Tényleg erőtlennek tűnt, odaléptem hozzá és a kezébe nyomtam az erejét.
Nem megy, rázta a fejét.
Olyan volt, mint az őszi légy, zavarodott, lassú és fekete, ilyenkor valahogy mindig fennsőbbségesnek hatott a hangom, úgy, mint most is, amikor megkérdeztem:
- Mi nem megy?
Rámemelte a tekintetét, kiszabadította a szellemet a butykosból, krákogott és valahogy félve kérdezte, mint ahogy a Katival szokott beszélni, akit háromszor vett feleségül,
nem nevetsz ki?
Most már kíváncsi voltam, nem szokott ez az én nagybátyám ilyen nagy feneket keríteni a dolgoknak, ha kellett, sírt, ha kellett, nevetett, de dolgozgatni meg lustálkodni is szokott, volt, hogy elengedte az asszonyt, volt, hogy visszafogadta, engem is szeretett, ha elvert, most már kíváncsi voltam, csak nem a Mamakettő kért tőle valamit? Talán, hogy ne igyon? Vagy nekem ne adjon?
- Nem hát – feleltem, kivettem a kezéből a pálinkát, simán hagyta, nem jó jel, gondoltam, a butykosban tényleg lehetett valami szellem, mert a szememet mindig kifényesítette, csillogott, ha ittam, ez volt benne az egyedüli jó,
- nem tudok hetet lépni.
Leesett az állam, úgy meglepődtem, hogy cikákolni kezdtem, a Pityu dühösen meredt rám, ezen nincs semmi röhejes, így hát röhögni kezdtem, fenyegetően nézett, fulladoztam a röhögéstől és a pálinkától,
nehem tuhudsz, fájt a hasam, nehem hetet, léhépnihi, a pofon nagyot csattant, bámultam rá, hogyhogy nem tudsz?, hát úgy, hogy nem tudok.
Mutasd, mondtam, erőt kértünk a butykos szellemétől, a nagybátyám színpadiasan körbemutatott, inkább az udvaron, mondta, és dülöngélve kifele indult.
Ohó, mondtam magamban és számolni kezdtem a lépéseit, egy, elérte az asztalt, kettő, három, megkerülte a széket, négy, öt, kinyitotta az ajtót, jössz?, nézett rám, bólintottam, de hát kezdhettem elölről a számolást, két lépcső, egy, kilengés balra, kettő, most jobbra, háromnál megállt, kezdhetjük?
Éreztem, hogy ez neki valóban fontos, így hát nem is fog rámszólni, különben is nálam volt a butykos, meghúztam,
kezdjük.
A nagybátyám fölemelte a lábát, hangosan számoltam, eeegy, letette, fölemelte a másik lábát, keeettőőő, letette, számoltam tovább, haaat, fölemelte a lábát, hátrafordult felém és ettől elesett.
Látod?, mondta szemrehányóan, nem tudok hetet lépni.
Odaültem mellé, megpróbálhatjuk megint, beletörődve rábólintott, mint aki tudja, hogy úgysem sikerül, a szellem a butykosból segített neki talpra állni, aztán eltűnt bennem,
mehet?, kérdezte, a hangja olyan reménytelenül kongott, mint a butykos, igen, próbáltam reményt önteni bele,
egy, megy ez, kiáltottam, kettő, hatnál a nagybátyám sírni kezdett, nem megy, nem tudok hetet lépni,
hozok segítséget, kiáltottam, úgyis elfogyott a pálinka is és elrohantam a Benedanagy kocsmájába.
Szerencsém volt. Bár meglehet, hogy a Rontó bácsit szinte mindig szerencsém lett volna megtalálni a Benedanagy kocsmájában.
Rontó bácsi, Rontó bácsi, jöjjön gyorsan, hadartam a kezébe csimpaszkodva, nagy baj van.
És aztán mi?, kérdezte, a Pityu nem tud hetet lépni.
Csúnya dolog volt, ahogy a kocsma röhögött. Röhögött a Rontó bácsi, a Kemecsei bácsi, a Benedanagy, mindenki, aki ott volt, és én nem adhattam nekik pofont.
Na jó, állt föl végül a Papakettő, addig észre sem vettem, hogy ott van, gyere, papa, fogtam meg a kezét, de hát hetet lépni mindenki tud, nem, a Pityu tényleg nem, na, ezt megnézem én is, zárta be a kocsmáját a Benedanagy és elindultunk a nagybátyám háza felé.
Gyertek csak, gyertek, a Pityu az udvaron állt, meggörnyedt vállal, olyan szomorúság áradt belőle, mint a kiszáradt patakmederből nyáron, már senki nem nevetett, igyál, kínálták meg, tényleg? Tényleg nem tudsz...? A nagybátyám csak ingatta a fejét, a Kati miatt? Hogy négyszer elment és háromszor visszajött? Vagy a hét disznó, amit elloptak, mikor kondás voltál és elaludtál? Nem tudom, recsegett a homok a kiszáradt patakmederben, na akkor lássuk.
A nagybátyám nekikészült, egy, zúgta a férfikórus, kettő, hajrá, Pityu, hatnál megakadt, a Rontó bácsi lökött rajta egyet, elesett és már nem is kelt föl.
Sok pálinka elfogyhatott, jöttek mások is megnézni, hogy a Pityu hogyan nem tud hetet lépni, egyre többen voltak azok, akik szintén kipróbálták, és már nekik sem ment, röpködtek az ötletek, húzták-vonták-tolták a nagybátyámat, a gólya viszi
sem vált be, végül a Kemecsei bácsi, akinek hét lánya volt és egy fia sem, mégis a legokosabbnak számított a faluban, azt mondta, öt meg kettő.
A zűrzavarban először meg sem lehetett hallani, így a Kemecsei bácsi elordította magát:
- Öt meg kettő!
A hirtelen csöndben a Pityu szólalt meg először, mit mondtál? próbáld ki, ragyogott a hétlányú ember, öt meg kettő!
Igaza van, ordított föl mindenki, ne hetet lépj, lépjél ötöt meg kettőt, hatot meg egyet, négyet meg hármat, kettőt meg kettőt meg hármat, a nagybátyám kipróbálta, ment neki, örömujjongott az egész udvar, öt meg kettő, üvöltötték, a Pityu lelépte, hat meg egy, a Pityu lelépte, egymás nyakába borultunk, négy meg három, de arra már nem emlékszem, ki mikor ment haza, csak arra, hogy amikor a bokor tövében felriadtam, a nagybátyám még mindig az udvart rótta a hatalmas hold alatt, öt meg kettő, lépegette ki, hat meg egy, ujjongta, négy meg három, de én álomba zuhantam újra, mintha rámszámoltakvolna.

Vissza
Érdekes oldalak:

Divatportál.hu: divat, divathírek, modellek

Kisjáték.hu: játék, online játékok, ingyenes játékok