A kövek

Piszka, a megzöldült tengerészbaba, aki titokban verseket ír, szótlanul terpeszkedett a babapolc egy napsütötte sarkában. Olyan volt, mint egy mohalepte kő, amely mozdulatlanságában is csak úgy issza a napfényt. Filozófus ez a Piszka, na, nem fér hozzá kétség, súgott össze Csicsika Jázminkával, bizony, ő a babák bölcse, bólintott büszkén Puszáló, a mindig csókolózó barnamackó is, és látszott rajta, biztosan nem csókolná meg azt, aki Piszka nyugalmát meg merné zavarni.
Ez persze Dórát egyáltalán nem érdekelte.
- Téged azért talált ki apukám, hogy engem szórakoztass - kapta le a polcról s ültette maga elé a megzöldült tengerészbabát.
- Ti meg hiába is szörnyülködtök! – vetette oda Csicsikáéknak. – Igenis, Piszka mesélni fog nekem!
A költő filozófus, a babák bölcse ravaszkásan mosolygott.
- A kövekről, jó? – kérdezte.
Dóra tapsikolt.
- Jó! Jó! – kiáltotta hálásan.
- A kövek – fogott mondókájába Piszka - , a kövek csak látszatra kövek.
- Mért, azon kívül micsodák?! – kottyantott közbe Jázminka. A megzöldült tengerészbaba azonban zavartalanul folytatta.
- Egyszer, amikor a barátom a napon sütkérezett, felsóhajtott mellette valaki. Ki volt az?, kérdezte csodálkozva a barátom. Ki sóhajtott? Én, szólalt meg halkan egy mohalepte kő.
- A kövek nem tudnak sóhajtozni – utasította rendre Dóra a megzöldült tengerészbabát.
- De tudnak – erősítette meg Piszka -, sóhajtozni tudnak a kövek is. Ez a kő például azért sóhajtozott, mert hálás volt a napnak, hogy átmelegíti és sóhajtozott azért, mert testvérei egy sötét, vizes barlangban vacogtak.
- És akkor a te barátod kapta magát, és cipelni kezdte a barlangból a köveket, ki a napra – kacagott gúnyosan Dóra.
- Úgy volt – merengett Piszka és nem akarta észrevenni a kislány hangjában bujkáló hitetlenséget -, a barátom hordani kezdte a köveket, ki a napra.
- De miért? – értetlenkedett Dóra.
- Hogy ne fázzanak, te buta – intette le Jázminka a kislányt. De Dóra persze nem hagyta ennyiben.
- És legalább megköszönték neki a kövek? – kérdezte követelőzve.
- Nem, nem köszönték meg – folytatta a megzöldült tengerészbaba. – Csak terpeszkedtek a napon és még jobban sóhajtoztak. A barátom meg, amikor kővé nehezedett a szíve, mert nem bírta hallgatni őket, elindult és felhordta a következő barlang köveit is a napra. És ő is sóhajtozni kezdett.
- Nem segített neki senki? – kérdezte suttogva Dóra, és bár tudta, hogy nem, valahogy nagyon szerette volna, ha Piszka azt feleli, de igen, kislány, segítettek neki…
- De igen, kislány, segítettek neki – felelte Piszka. - Segítettek neki a kövek, hálájukkal, és tiszta, fáradt álmai, és segítettek neki a barlangok is, mert nagyon elnehezedtek már a kövektől.
- És attól kezdve senki nem botlott meg a sötétben - mondta halkan Dóra.
- És attól kezdve, ha a barátom egy kőre hajtotta a fejét, az visszasugározta rá a nap melegét.
- Hordjunk köveket! – kiáltotta tettrekészen Puszáló.
- Hordjunk! Hordjunk! – visszhangozták a babák.
Piszka keserűen elmosolyodott.
- De hiszen ezt az egészet most találtam ki, hogy szórakoztassalak benneteket! – mondta kegyetlenül.
- Ugye, mindegyik kő valakinek a bánata volt? – szólalt meg Dóra tétován, olyan halkan, hogy hallani is alig lehetett.
- Nem tudom – felelte Piszka és lehajtotta a fejét.
- Kővé vált bánatát mindenki rejtegetni igyekszik, apukámtól tudom – szőtte tovább Dóra. – Szóval barlangokba görgetik.
- Nem tudom – ismételte meg Piszka.
Dóra hirtelen rápillantott, a megzöldült tengerészbaba elpirult.
- Neked nincs is barátod! – kiáltott föl a kislány.
Piszka nem ellenkezett.
- De furcsa baba vagy te – mondta szomorúan Dóra. – Nem is tudom, akarom-e, hogy mesélj nekem… baba vagy te egyáltalán?
És akkor a babák bölcsének, a titkos költőnek felcsillant a szeme, ahogy kihúzta magát:
- Babakrémmel kenem magam, tehát baba vagyok – harsogta ellentmondást nem tűrően, s a meglepett Dóra válláról visszamászott a babapolcra.

Vissza
Érdekes oldalak:

Divatportál.hu: divat, divathírek, modellek

Kisjáték.hu: játék, online játékok, ingyenes játékok